Újra jelentkezem, tudom sok idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta, de Bogival is több vizsgálaton voltunk és hát egyébként is elég nehéz időszakot élünk most át...

Pici lányunk szerencsére nem sokat (sőt...) érzékelt az Öccse halálából. Jelen helyzetben, még örültünk is neki, de egyébként sajnos ez is azt mutatja, mennyire nem érzékeli a körülötte zajló világot, persze az is lehet, hogy sokszor nem tudja számunkra érthetően kifejezni. Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy potyogó könnyekkel etettük, hol azért, mert egyáltalán nem akart enni vagy azért, mert eszünkbe jutott egy pici fiú, akit ugyanígy etettünk és közben nagyokat mosolygott ránk... Szóval nehéz a helyzet, kicsit úgy érezzük, minden összeomlott, de mindent megteszünk, hogy Bogi ebből a lehetőleg semmit ne érzékeljen. Mikor ebéd után letesszük, hatalmas csend ül a lakásra, szokatlan nagy csend... Régen Beni ilyenkor kezdett élni, gügyögni, mert Ő mindig ebéd előtt, séta közben alukált a babakocsiban. Most még friss minden, és a lakás minden zegzuga a régi életünkre emlékeztet minket. Tudom, hogy nincs megállás, mert itt van nekünk a pici lányunk, de néha elképesztően nehéz menni tovább mintha mi sem történt volna, és ez szerintem nem is várható el tőlünk. Nagy a változás és nem jó irányba, de az élet megy tovább. Akármilyen nehéz is ezt leírni, és Boginak nagy szüksége van ránk.